Skip to main content

Pudingkészítés a háztartási vetélkedőn

Háztartási vetélkedő

Idén is megrendezésre került hagyományos háztartási vetélkedőnk, mely a puding köré szerveződött. A jó hangulatú versenyen sokféle feladattal találkoztak a csapatok: fűszerfelismerés, találós kérdések, kakukktojás keresés, betűrejtvények. A diákok a puding történetéből is alaposan felkészültek.

Előzetes feladatként egy vendégváró asztal terítését kapták a gyerekek. Ehhez otthonról hozott dekorációkat használtak. A résztvevők ügyességét dicséri, hogy a felhasznált terítők, kiegészítők harmonizáltak egymással, és felhasználták a tavasz nyújtotta virágokat is.

Gyakorlati feladatként az éppen zajló Fenntarthatósági Témahéthez kapcsolódóan a hulladékok helyes elhelyezését kapták a tanulók.

A végén nagy sikert aratott a puding közös elkészítése, díszítése, majd elfogyasztása. A zsűrinek nehéz feladata volt a helyezések eldöntésében, mert minden csapat alaposan felkészült a megmérettetésre.

Szarka Attiláné (szervező)