Ahogy a rendezésben, úgy a fantasztikus hangulatban is őrizzük a Jázmin bál hagyományát! Így ismét egy fergeteges vidám, jókedvű mulatságon vettünk részt vendégeinkkel.
Idén a Pikantó Étterem adott helyszínt a bálunknak és mint oly sokszor a talpalávalót Marák Zoltán szolgáltatta a kedves vendégeknek. Egy rövid stand up előadás keretében Gaál Dániel is megtisztelte eseményünket és a kellemes vacsora elfogyasztása után jött a hajnalig tartó tánc!
Az este folyamán rengeteg gyönyörű és értékes tombola ajándékot tudtunk kisorsolni a vendégek körében, amit ez úton is nagy tisztelettel köszönünk minden felajánlónak és támogatónak!
Bálunk egy részről jótékony céllal is kerül megrendezésre minden évben. Az idei év célkitűzése iskolánknak egy távolugró pálya kialakítása. A támogatásoknak köszönhetően terveink szerint a pálya hamarosan megépül az iskola udvarán.
Nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy a korábbi báli felajánlásokból minden tervünk megvalósult. Többek között hagyomány jelleggel elindítottuk az évente megrendezésre kerülő nagy sikerű Családi napunkat, valamint az udvarunkon felépülhetett egy szép, új vár tanulóink számára.
A Jázmin iskola tantestülete nagy szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a következő Jázmin bálra!
Jövőre ugyanitt, ugyanígy! :)